Jézustól naponta halljuk: „Jöjjetek…!” és „Menjetek…!”
Jöjjetek énhozzám, hallgassatok engem, fogadjátok el ajándékaimat; és azután menjetek egységben az emberek közé, a „távoli szigetekig”, széles e világra és hirdessétek az evangéliumot! Ezt éljük át Isten népének közösségben évek óta a szemesi tóparton is. Nagyszerű látni, hogyan szerkeszti egybe az Úr az ő népét, és készíti fel a szolgálatra. Hívunk, várunk minden testvérünket ebbe a megáldott közösségbe.

Szeretettel köszöntünk és várunk mindenkit a 2016-os, 10. alkalommal megrendezett balatonszemesi Balaton Nemzetközi Evangéliumi Találkozóra. Egy nagyszerű lehetőség áll előttünk a találkozásra, testi-lelki felüdülésre és a felekezetközi és nemzetközi evangéliumi testvérekkel való közösség megélésére.
A látogató-résztvevő tehát a bőség zavarával küzd, mikor választani akar a különböző rendezvénypontok közül. Ezek mellett természetesen fontos még a pihenés, a kikapcsolódás és a személyes feltöltődés is. Ebben segítenek a Balaton NET szabadidős és rétegprogramjai. Isten gazdag áldása vár ránk. Találkozzunk:
Az utolsó nagy korty a nyárból a BalatonNET. Feltöltekezés, Lélek – és lélegzetvétel, mielőtt belemerülünk a tenni –és elintéznivalók szeptemberi hömpölygésébe. Valódi kincset, időt kaptunk – a megragadhatót, megélhetőt és a visszahozhatatlant…
Gyertek el, találkozzunk az Úrral, épüljünk Igéje által, gazdagodjunk a testvéri közösség örömében – használjuk fel jól, a lehető legjobban, ezeket az ajándékba kapott napokat!
“Balaton, pihenés, bátorító találkozások, megerősítő üzenetek, kiváló előadók, sokszínű és szabadon válaszható programok, … ez mind a BalatonNET. Évek óta igyekszem rövidebb-hosszabb időt én is itt tölteni. Mindig jó volt itt lenni, és biztos vagyok benne, hogy ebben az évben is jól döntenek, akik eljönnek a NET-re. A magyar előadókat ismerve biztos vagyok benne, hogy Isten mindannyiónkat megszólít, formál és inspirál majd ezek a napok alatt.”